A cikket várhatóan 5 perc alatt tudod elolvasni.

Barátok közt dolgozni

Bőven van tapasztalatunk a témában
A kezdetektől barátok közt szeretünk dolgozni
Ez jó érzés. Piszkosul jó érzés

Barátok közt dolgozni nem egyszerű. Csak sokkal jobb. Hidd el, ezt nem csak úgy a levegőbe pufogtatjuk, bőven van tapasztalatunk a témában.

Már a “hagyományos” munkahelyeim közül volt egy, amelyik ezen az alapon működött. Egy nagy állami vállalattól érkezett a munkatársak zöme, szinte mindenki ismert mindenkit már korábban is. Ennek a kis cégnek nagy álmai és céljai voltak, és mindenki odatette a magáét ezek teljesüléséért. Itt is voltak persze konfliktusok, de amolyan érted haragszom alapon. Ennek köszönhetően a cég véghezvitte azt, amire senki sem gondolt volna. Komoly hírnevet szerzett addig lehetetlennek gondolt dolgok kivitelezésével. Amikor elmúltak a célok elfogyott a lendület, megkopott a cég. Ha találkozunk, még mindig örülünk egymásnak.

Aztán dolgoztam a másik végletben is. A nagy állami intézménynél csak a végrehajtás volt a cél, a kreativitást nem komálták. Mindenki csak a maga érvényesüléséért küzdött. Amikor kellett, habozás nélkül átgázoltak a másikon. Ha segítségre volt szükséged, jobban tetted, ha mégis megoldottad magad. Ha segítettek is, nem volt benne sok köszönet, esetleg még a főnökség is értesült bénázásodról. Sokan lettünk betegek, és rossz érzésekkel távoztunk. Azóta is ha találkozunk egy-két kollégával keserűen jönnek elő az emlékek.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Barátkozunk

Nem csoda hát, ha a Forevernél kezdetektől barátokat kerestünk. Később küldetés nyilatkozattá szilárdult ez a törekvésünk. És komolyan gondoljuk.

A network marketingben “könnyű” ezt kialakítani, hiszen már azt is te magad választhatod meg, kihez csatlakozol. Mi így tettünk. Azt is megválogathatod, ki csatlakozhat hozzád. Persze azért vannak nehézségek…

Barátok közt cukrászdában
Barátok közt gyémánt csillogásban
Barátok közt Földalatti múzeumban

Nem egyszerű

Ebben az üzletben minden az emberi kapcsolatokra épül. Nem csoda, hogy Rex Maughan, az alapító mindig hangoztatja, hogy “a Forever ereje a szeretet ereje”. Hálózatunk építésében mindig az okozta a megbicsaklásokat, amikor az emberi tényező beszólt.

Volt olyan, amikor barátaink túlzottan komolyan vették a szeretet erejét. Olyannyira, hogy a megcsalt házastárs komoly botrányt csapott, jogosan. Irtózatosan nagy rombolást okozott a csapatban ez az ügy.

Olyan is volt, amikor a jó fej srácot sajnos erősen félreismertük. Amikor már a harmadik lány panaszkodott rá, kitört a botrány. Ezt sem úsztuk meg csapat leépülés nélkül.

Aztán olyan is akadt, akitől elsőre nem vártunk semmi jót. Máig a csapat megbecsült tagja, és rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy barátunknak mondhatjuk. Jó ember.

Mindezért amikor valaki csatlakozni óhajt társaságunkhoz, először azt vizsgáljuk meg, mennyire komolyan gondolja. Beszélgetünk vele, ismerkedünk, és kitaláljuk, mi mennyire gondoljuk komolyan. Ha egyezik a komolyan gondolás mértéke, vagy közelít, akkor nosza.

Csak sokkal jobb

Nincs annál jobb érzés, amikor egészen biztos vagy benne, hogy számíthatsz a másikra. Nem csak az üzletben, hanem ha falat kell fúrni, beépített szekrényt kell kibontani, esetleg a gyerekre kell vigyázni.

Persze az üzletben is. Ismered, tudod mit várhatsz tőle. Ő is ismer téged, ő is tisztában van vele, mit várhat tőled. Így aztán nincs mellébeszélés, hamukázás. Nem az a lényeg, hogy sokat teljesíts, hanem hogy ígérj biztos alapon, és amit megígértél, azt tedd is meg.

Mindez olyan barátsághoz vezethet addig vadidegen emberekkel, aminek nem árt a távolság és az idő. Esetleg évekig nem látod, mert messze van, körülményei vannak, eltűnt. Egyszer csak visszatér, és te nagyon örülsz neki, ha láthatod.

És ez jó érzés. Piszkosul jó érzés.

Lássuk, te mennyire gondolod komolyan! Beszélgessünk?

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!
Print Friendly, PDF & Email
Barátok közt dolgozni

Szerinted megéri vállalni a nehézségeket a jó társaságért?

Köszönjük szavazatodat!

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.