Búcsú Malagától

Utolsó kiránduló napunkon Spanyolországban csak egy laza kiruccanást tettünk Fuengirolába és Mijasba. Utána viszont késő estig buliztunk, beszélgettünk a szállodában. Másnap ezért kihívás volt felkelni időben, hogy kiérjünk a repülőtérre.

Nem volt gond a meghúzott autó

Odaérkezésünkhöz képest nagyon urasan mentünk ki a reptérre. A reptéren kellett csak leadnunk az autót, mehettünk azzal. Kissé aggódtunk, mit szólnak a meghúzott hátsó ajtóhoz. Elő is készítettük a fényképeket, hogy tudjuk igazolni, már így kaptuk. Gyorsan kijutottunk a reptérre, de csak ott jutott eszünkbe, gőzünk sincs, hová kell vinni az  autót. Szerencsénkre, és – mivel mediterrán szervezéshez szoktunk a napok során – nagy meglepetésünkre gondosan ki volt táblázva az útvonal a parkolóházban levő átvevő pontig.

Begurultunk, már mutatták is, hová álljunk. Mire kiszedtük a csomagokat, körül is futotta az autót egy ember, és rögtön bele is ült, vitte. Egy másiktól megkaptuk az átvételi elismervényt. Úgy látszik, megszokott dolog errefelé az ilyen jellegű karosszériaelem.

Fuldoklunk a Sangriában

Úgy mondják, a véletlen a felkészültség találkozása a lehetőséggel. No, ilyen véletlen volt a hazautunk. Történt ugyanis, hogy a legkedvezőbb repülőjegyet Londonon át tudtuk megvenni. Mit tesz Isten, Rex Maughan pont Londonba hirdette meg a következő évi összejövetelt, így előre bele tudtunk szagolni a levegőbe.

Az easyJet londoni járatának check-in pultjánál derült ki, hogy Zsuzsáék bőröndje finoman szólva is molettebb a kelleténél. Törték a fejüket, mitől lehetne szabadulni. Végül a több üveg Sangria közül ítéltek néhányat maradásra. Na de az ember nem dob ki csak úgy több üveg Sangriát! Hamar rájöttünk, az egyetlen ésszerű megoldás, ha a Sangria bennünk folytatja útját. Annyi volt belőle, hogy mindenféle palackokba áttöltögettük, és mindenki kötelezve volt Sangria ivásra. Elfogyott. Igen vidám hangulatban léptünk a gép fedélzetére…

A gép teljesen tele volt, és egy angol úriember mellé kellett leülnöm. Pont úgy nézett ki, mint egy ipari forradalom korabeli gépromboló gyári munkás, és hát a szaga is olyan volt. Fogalmunk sem volt, hogy került a Malaga-London járatra. Életem egyik legkellemetlenebb repülőútja volt…

London Luton

Londonban biztonsági okokból ismét hatalmas, 6 órás átszállási időnk volt. Nagyon mókás volt, ahogy ide-oda váltogattuk az időzónákat. Ennyi időre nem állítottuk át óráinkat, úgyhogy mindig számolnunk kellett az egy óra eltéréssel. Persze most nem késett a gép, volt időnk bőven. Pechünkre a majdnem legkisebb londoni reptérre csöppentünk.

Először megkerestük, hol kell majd becsekkolni az esti Wizzair járatra. Ellenőriztük. Kétszer. Utána csaptunk egy lakomát London és az egész út tiszteletére. Megadtuk a módját. Barcelonától eltérően itt szóba sem került, hogy bemegyünk a városba körülnézni. Hatalmas a város, és jó messze van tőle a reptér. Azért itt is megnéztük a reptér előtt dekkoló taxikat.

Ezután megtanultuk kívülről az üzletek kínálatát. Az összesét. Megint ellenőriztük, hátha változott a check-in pult. Azután unatkoztunk. Nagyon.

A pult megnyitásának első jelére odagyűltünk. Sőt, már ott vártunk. Jól tettük, mert a londoni kapuőrök a malagaiaknál is morózusabbak voltak. Zsuzsáék bőröndje ismét fennakadt a szűrőn. Ezúttal úgy döntött a Nagy Népi Tanács, hogy fel kell adni túlsúlyosként. Csakhogy ezt máshol kellett intézni. Három önkéntes kísérte Zsuzsáékat a kalandra…

A repülőgépen kidőltünk. A felettébb tartalmas út, a kalandok és a hosszú utazás megtette a hatását. Meg a Sangria. Beletelt pár napba, mire regenerálódtunk. Utána viszont hatalmas lelkesedéssel és élményekkel telve vetettük bele magunkat a történésekbe. Volt mibe.