A cikket várhatóan 6 perc alatt tudod elolvasni.

Decenniumi évkezdés

Megkezdtük az évet, amiben 10 éves lett a Forever Magyarország
A kozmetikai képzés Sonya Kozmetikai Nappá erősödött
Miért érezhettük magunkat barátok közt?

Az új év, 2007 rögtön ajándékot hozott nekünk: január elején kozmetikai bemutatóval nyitottuk meg a felújított nagy előadótermet. Addig sem volt szakadt putri, de most nem győztünk csodálkozni rajta, olyan elegánsra sikeredett. Amellett, hogy vadonatúj technikát kaptunk, még egy színpad is került bele.

Januári fogadalom

Január közepén volt az első Succes Day azaz Sikernap Budapest Sportarénában. Kezdtük megszokni, hogy Editet és Zolit többször is látjuk egy-egy Succes Day-en a minősülők között a színpadon. Láttunk Forever dinasztiát épülni, és egy fantasztikus minősülést is átéltünk: Halmi István és Halminé Mikola Rita minősültek zafír menedzsernek. Ez egy olyan magas minősülés, ami ritkán adódik. Ennél fogva látványos külsőségek és hatalmas elismerés jellemzi. Berkics Miklós gyémánt menedzser meghirdette a versenyt Európával: cél a németek megelőzése. Ők voltak akkor az elsők az európai forgalmi adatok alapján, és igen ambiciózus terv volt a megelőzésük.

Zafír minősülés és Berkics Miklós 2007-ben

Az új évben is folytatódtak a csoport képzések és a kozmetikai nyílt termékpróbák. A Startnapokkal kezdetben volt némi fennakadás. Nem állt meg ugyanis a cég a Nefelejcs utcai bázis felújításánál, közvetlenül ezután következett a Szondi utca. Megvolt ennek az oka, ugyanis ez évben lett a Forever Magyarország 10 éves. Ez a tény meg is határozta az év ünnepi jellegét, minden erről szólt. Hatalmas élményekkel gazdagodtunk ezáltal, hamarosan elmesélem. A felújítás miatt viszont volt olyan start képzésünk, ami elmaradt.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Téli Lakitelek

Január végén ismét Lakitelken voltunk. Ez a képzés egyre inkább vezetőképző szeminárium jelleget öltött, különösen szigorú lett a minősülés, magas követelményeknek kellett megfelelni a bejutáshoz. Ennek megfelelően a program zseniális volt: az első nap máshonnan pótolhatatlan orvosi információkhoz jutottunk, másnap pedig olyan töményen kaptuk az információt, hogy napokig tartott, míg feldolgoztuk. Két olyan előadás is volt ezen a képzésen, ami évekig alapot adott az egész magyarországi Forever csapatnak.

Még fontosabb talán, hogy ahogy egyre jobban megismertük Edit tágabb csapatát, egyre jobb kapcsolatunk lett, és egyre nagyobb bulikat csaptunk.

Nagyon fontos folyamatok zajlottak ebben az időszakban a csapatban. Megszületett a harmadik generáció, közvetlenül hozzánk is többen csatlakoztak, egyre több lett a minősülés a csapatban, kiépült a fogorvos vonalunk, a csapat összforgalma átlépte az egymillió forintot. Több emberrel komoly terveket szövögettünk. Közben megtörtént a csapatban az első külföldi, németországi vásárlás is. Februárra megértek az első eredmények: minden idők legjobb pontszámával zártuk a hónapot, majd márciusban rátettünk még egy keveset.

Nem is ritka a zafír minősülés?

Jó, hogy megállapítottam, milyen ritka a zafír menedzser minősülés, mert következő hónapban ismét akadt egy. Ezúttal Fekete Zsolt és Ruskó Noémi érte el ezt a szintet. Valóságos népünnepély közepette vették át új kitűzőjüket Dr. Milesz Sándortól a Sikernapon.

Ennek a Sikernapnak nagy szenzációja volt az is, hogy már új, sasos kitűzőket osztott Dr. Milesz Sándor. Nem kicsit néznek ki jól. Hosszú időbe tellett, mire nekünk sikerült a sirály mellé egy új sasos kitűzőt szereznünk, legyen ilyenünk is.

Sonya Kozmetikai Nap 2007.
Sonya Kozmetikai Nap 2007.

Február és március végén teljes napra kiterjedő Sonya Kozmetikai Nap került megrendezésre a Nefelejcs utcában. Ez egy teljesen új dolog volt, várakozással néztünk elé. Nem csalódtunk, Viki el volt ragadtatva. Nagyon érdekes előadások, hasznos információk mellett rengeteg lazacos és kaviáros szendvicshez jutott. Nemcsak a sminkelésről, hanem a teljes személyi higiéniáról szó volt. Olyan neves előadókat hallott, mint Rékasi Károly és Détár Enikő. Teljesen barátok közt érezte magát. A végén még a vadiúj Sonya Szépségápolási Kézikönyvet is megkapta Dr. Milesz Sándor saját kezű dedikációjával, aki egy oklevelet is átadott neki a részvételről.

Márciusban esküvőt is ünnepelhettünk a csapatban, igazán jól sikerült. Sajnos azóta kiderült, a házasság kevésbé, illetve mégis, mert három gyönyörű gyerek köszönhető neki. Emiatt csak a második nap tudtunk ott lenni a márciusi lakitelki képzésen. Viszont kijártuk a tavasztündér-képzőt, és több, azóta klasszikussá vált előadást hallhattunk élőben. Jó érzés volt, hogy már többen kaptunk a csapatból elismerést teljesítményünkért.

Elküldtük magunkat hidegebb éghajlatra

A márciusi Sikernapon részünkről a legfontosabb esemény Hídvégi Judit minősülése volt. akire nagyon büszkék voltunk. A Cotton Club Singers felejthetetlent alkotott, és még minősült is. „Kisebb” mosoly fogadta, mikor arról énekeltek, szóba sem jöhet Skandinávia.

European and World Rally 2007 Stockholm

Merthogy gőzerővel készültünk a stockholmi útra. Március végén csapat értekezletet tartottunk az utazók számára stílusosan a budaörsi Ikeában. Ez nem egészen úgy alakult, ahogy képzeltük, merthogy valaki nyolc ember közül kiemelte Viki táskáját, amire még egy kabát is rá volt terítve. Szakmai profizmus, az biztos, de nagyon nem örültünk neki. Váratlan fordulatot vett az ügy, apósom hívta Vikit, hogy imént jelentkezett nála egy hölgy a Monor felé tartó vonatról, hogy nála van a táska. A 72-es busz megállójában találta a budaörsi benzinkút mögött. Isteni szerencse, hogy nem Győrbe vagy Debrecenbe tartott, mert így apám azonnal el tudott menni érte. A pénzen kívül minden visszakerült.

Indulásra készen álltunk a svéd fővárosba.

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.