A cikket várhatóan 5 perc alatt tudod elolvasni.

Egy éve bontott vitorlát a Kurír

Egy éve jött el a nap. Elindultunk.
Másfél év  gyümölcse szépen beérett.
Miért szeretnénk, ha a jövőben is velünk tartanál?

Szinte hihetetlen, de egy éve bontott vitorlát a GABÓka Aloe Kuckó – Kurír, és hajózott ki a kikötő biztos vizéből a viharos tengerre, hogy új kontinensek felé vegye az irányt. Na jó, fennköltségből ennyi elég, maradjunk a realitásoknál. A teljes igazság az, hogy egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy a blog megéli ezt a napot. És de.

Nagyon érdekes év van a hátunk mögött.

Egy éves a GABÓka Aloe Kuckó - Kurír

Bevált a blog a blogban rendszer

Az eredeti koncepció, miszerint minden nap más témáról lesz szó, és egy blogban öt blogot vezetünk, fényesen bevált. Még a kezdeti megjelenési sűrűséget is tudtuk tartani több mint fél éven át, utána lett szükséges kicsit csökkenteni a cikkek számát. Hamarosan várható egy újabb korrekció, és ezzel véglegessé válik a rendszer.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Nem lepődünk meg, hogy legnépszerűbb témánk a saját történetünk. Az az ábra, hogy ennél a cégnél neked is lehet hasonló történeted. Életmód rovatunknak is jól fut a szekere. Büszkék vagyunk rá, hogy volt olyan cikkünk, amit átvett a Budaörsi Napló.

Azzal több gondunk volt, hogyan juttatjuk el új megjelenéseink hírét olvasóinkhoz. Amihez nagy reményt fűztünk, az e-mail blogértesítők küldése, teljesen besült. Aki fel is iratkozott a listára, nem nyitotta meg az értesítőt. Felhagytunk hát vele.

Annál nagyobb sikere lett a képernyőn megjelenő címkéknek. Azért tettük lehetővé ezt a módszert, mert anno ez volt a legmodernebb, legmenőbb megoldás, hát legyen nekünk is. Meglepetésünkre dinamikusan nő a címkékre feliratkozók száma a mai napig. Isten hozott mindenkit, aki így ér el minket!

A másik sikeres megoldás év közben indult el. Ez egy titkos Facebook csoport, ahol a blog cikkei mellett más érdekes témák is szerepet kapnak, amik egy jobb életstílusról és a Foreverről szólnak. Itt is dinamikusan nő a tagság, és a legtöbb látogató innen, meg a Facebook más részeiről érkezik a cikkekre.

Meglepetésünkre olvasóink zöme laptopról vagy más nagyobb gépről figyel minket. Ez szembemegy a minden online marketinges által hangoztatott trendekkel, miszerint a mobiltelefon a menő manapság. Őszintén remélem, hogy azért alakul így, mert eltaláltuk legfőbb célcsoportunkat, a negyvenes-ötveneseket, akik szeretnek kényelmesen élni. Azt feltételezzük azért, hogy ez az arány megindul a telefon felé, ezért természetesen minden tartalmunk kiválóan élvezhető azon is. Hála kiváló sablonunknak.

Facebook
Facebook csoport telefonon és számítógépen

Külcsín

Na ezt kicsit túltoltuk az elején visszajelzéseitek szerint. Folyamatosan finomítjuk a megjelenést, sőt több teljes újraépítés is a hátunk mögött van. Mi több, most is folyamatban van egy. Várjuk továbbra is segítő szándékú észrevételeiteket. Igyekszünk modern, informatív, amennyire lehet letisztult arculatot létrehozni.

Amivel gondunk van, és megoldásra vár, az a szerver kapacitása, gyorsasága. Többször váltottunk szolgáltatói csomagot az év során, de még mindig nem vagyunk teljesen elégedettek. Hamarosan valami megoldásra kell jutnunk.

Interaktivitás

Amihez több reményt fűztünk, mint ami megvalósult, az a ti hozzászólásaitok a témákhoz. Nem mondhatjuk, hogy nincsenek, csak máshogy, mint képzeltük.

Azt gondoltuk, vagy a blogon, vagy a Facebook csoportban találkozunk véleményetekkel. Na ez a rész átment teljesen offlineba. Sokszor a blogon és a csoportban csend van, amikor meg találkozunk valakivel, lelkesen újságolja, hogy olvas, és amúgy ez a hozzászólása a témához.

Így is jó, de bátorítunk téged, írd meg, mi böki a csőrödet a témával kapcsolatban. Hátha kialakul egy egészséges, építő diskurzus.

A jövő

Témában nincs hiányunk. A Foreverben olyannyira felpezsdült manapság az élet, hogy már a válogatás okoz gondot. Történetünknek sem értünk a végére. Az életmódváltás fontosabb, mint valaha. Biztos lehetsz benne tehát, hogy a jövőben is izgalmas, érdekes témákról olvashatsz nálunk.

Nagyon szépen köszönjük, hogy az elmúlt évben velünk voltál, és kérünk téged, maradj velünk a jövőben is!

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!

Megérdemlem a jó minőséget, ide vele!
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.