A cikket várhatóan 8 perc alatt tudod elolvasni.

Kísérlet a fókusz helyreállítására

2009 ősze bővelkedett kihívásokban
Lakitelek ezúttal Visegrád lett
Bevezettek egy jó dolgot, ami azóta is a Sikernapok része

AHoliday Rally után elhatároztuk, kikapcsoljuk a buli üzemmódot, újra a munkára összpontosítunk. Ehhez fókuszpontunkat ismét a teendőkre kellett irányítanunk.

Deni beteg

Ez azonban nem volt túl egyszerű feladat. Két kutyánk közül Deni, a tacskó már horvátországi utunk előtt megbetegedett, és állapota hazaérkezésünk után gyorsan romlott. Nagyon szerettük, ezért mindent megtettünk érdekében.
Aloe2Go terápiára fogtuk. Ő ezt nem vette különösebben jó szívvel, így injekciós fecskendővel adagoltuk neki. Másik kutyánk, Bundás viszont rajongott érte, és rettenetesen rossz néven vette, hogy kimarad belőle.. Ez aztán nehéz, viszont mosolygásra késztető helyzeteket eredményezett. Megmutatom, ezt muszáj megnéznetek.

A GDPR európai adatvédelmi rendelet előírásai miatt a YouTube jóváhagyásodat kéri, hogy betöltődhessen. Több információt az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.
Engedélyezem

Zavar az erőben

Az ősz folyamán színre lépett egy cég, amely stratégiáját a Forever termékeinek szapulására alapította. Itt nem állt meg, elkezdte átcsábítgatni a munkatársakat is. Végül zavarba ejtően nagy vezetők is távoztak a cég irányába. Meglepő módon ez a többi vezetőben összetartást eredményezett, és egyre nagyobb egység kezdett kovácsolódni a legtöbbjük között.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Amikor már a mi csapatunkat is érintette az agyelszívás, nekiálltunk, és a szokott alaposságunkkal tüzetesen szemügyre vettük a céget. Megdöbbentünk, mennyire nem jobbak a paraméterei a Forevernél, sőt. Nagyon nem értettük a távozókat.

Megjegyzem, később a maradóknak lett igaza, a távozottak nem sokra jutottak új cégüknél. Pláne ennél, mert sokan már a nevére sem emlékeznek, hamar eltűnt a piacról. Többen azóta a második-harmadik cégüknél tartanak. Volt lehetőségük váltani, de erről majd később. Páran megpróbáltak visszatérni, de sosem érték el korábbi eredményeiket.

Dübörög a biznisz

Az áskálódások ellenére a Forever üzlete még ekkor is teljes sebességgel száguldott. Volt olyan őszi nap, amikor csak olyan sorszámhoz jutottunk a számlázáson, ami már kétszer ki volt adva, tehát háromszor körbefordult a számláló. A várakozók már az udvar gyepén pizzáztak a több órás várakozás alatt. A hangulat jó volt, a cég vezetése viszont azonnali cselekvésre határozta el magát.

A mi csapatunk is eredményes volt. Online rendszerünk működött, és sorban szállította az új embereket. Még a Vajdaságból is lett új társunk, többször át is mentünk Szerbiába. Ekkor is több olyan ember jött, akik azóta is baráti társaságunk oszlopos tagjai. Minősülések, előrelépések is folyamatosan történtek a csapatban.

Nefelejcs utca 2009 ősz
Sikernap 2009 október Dr. Milesz Sándor

Október

Október közepén Startnap volt a Nefelejcs utcában. Dr. Schmitz Anna onkológus a daganatos betegségekről tartott egy igazán durva, elgondolkodtató előadást, a nap fénypontja pedig Lenkey Péter európai operatív igazgató előadása volt. Büszkék voltunk, mert nem sok rendezvény dicsekedhetett ilyen rangos ember előadásával.

Az októberi Sikernapon a Budapest Papp László Sportarénában részleteket tudhattunk meg az új NDP rendszerről, ami átalakította az árrendszert. Bámulatos előadást hallhattunk Michael Strachowitz független trénertől. Ő egyébként másnap a Nefelejcs utcában egy zsúfolt teremnyi Manager állát tudta földre kényszeríteni előadásával.

Október végén Dr. Milesz Sándor ország igazgató Manager értekezletet tartott az új NDP rendszer részleteiről. Mi ezt már aznap délután csapat értekezlet keretében átadtuk az érdeklődőknek. Két új programsorozat elindulását is bejelentette. Az egyik a központi cég által meghirdetett Sonya Contest szépségverseny volt, ahol azt figyelték, mennyire eredményesen tudják használni a hölgyek a Sonya szépségápolási termékeit. Ennek zsűrijébe Edit is bekerült. A másik a Forever Csillagai tehetségkutató vetélkedő, ami meghatározta a következő év Sikernapjainak hangulatát.

Ebben a hónapban bevezetésre került a Travel Touch utazási kártyára is jogosító termékcsomag, valamint megjelent a Sonya Aloe Deep Moisturizing Cream is, így új termékekben is bővelkedett a hónap. Elindult a magyarországi Forever fotó oldala is, ahová azóta is minden rendezvény fotóit feltöltik.

Edit Sonya Contest zsűritag
Sonya Contest 2009

November

November elején ismét Startnap volt a Nefelejcs utcában. Dr. Mészáros Rozália főorvos asszony páratlan előadást tartott a keringési és szívbetegségekről, azok megelőzéséről. Almási Zsolt pedig újabb magyarázatot fűzött az NDP rejtelmeihez. Annyira új volt a rendszer, hogy nem lehetett elégszer beszélni róla.

November közepén Lakitelekre mentünk volna. A helyszín azonban elvette időpontunkat. Ezért kivételesen Visegrádon, a Thermal Hotelben volt a képzés. Esztergomban laktunk, mindkét nap onnan érkeztünk a szállodába. Teljesen más volt a hangulat, mint Lakitelken. Sokkal kényelmesebb, luxus körülményű, mégsem volt az igazi számunkra. Pedig olyan gyémánthullás volt két napig, hogy csak lestünk. Ennyi drágakő kitűzőt addig még nem is láttunk egy helyen . El is neveztük egymás közt a képzést visegrádi csúcsnak.

A november végi Sikernap legfőbb újdonsága az volt, hogy kötelező vásárlási érték nélkül lehetett hozzájutni a termékekhez a kitelepült áruházban, sőt csatlakozni is lehetett, akár egy termékkel is. Csak reggel lehetett jelentős sorban állás nélkül vásárolni, akkora volt az érdeklődés. A kísérlet oly jól sikerült, hogy ez a vásár azóta is része a Sikernapoknak.

Nógrádi Bence egy helyszínen, élőben kivitelezett interjúval vezette be új könyvét, a Hétköznapi harcosok második kötetét.

Sikernap 2009 november Nógrádi Bence
Sikernap 2009 november áruház

Ezzel még korántsem ért véget az esztendő. Amilyen fordulatos és kalandos volt a 2009. év, olyan fordulatosra és kalandosra sikeredett a vége is.

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!
Print Friendly, PDF & Email
Kísérlet a fókusz helyreállítására

Van kutyád?

Köszönjük szavazatodat!

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.