A cikket várhatóan 15 perc alatt tudod elolvasni.

Megpróbáltunk leülni Jakabszálláson

Egyre több előnyét élvezzük a Gedeon tanyának
Philipp Ritter fájdalmas példával ébresztett rá minket a próbálkozás értelmetlenségére
Hogyan ünnepeltük meg Kovács Laci születésnapját?

Jakabszállásra menet mindig tele kocsival utazunk. Így aztán szinte mindig betérünk a népligeti parkolóba felvenni valakit. Forever találkozó zajlik ilyenkor ebben a parkolóban, mindig van 2-3 autó, amelyik éppen a jakabszállási útra készülődik, gyűjti az utasait. Megy az ugratás, vidámkodás, mindenki kérdezgeti a másikat, vajon hová megy, de klassz véletlen, hogy találkoztunk.

Gedeon tanya

Ez alkalommal ismét a Gedeon tanyán szálltunk meg. Látszik már, hagyomány lesz ebből. Reagálva múltkori kisebb kritikáinkra faltól falig felújítottak kettő fürdőszobát, bojlerrel együtt. A szokásos szívélyes vendéglátással, szürke marhákkal, örömködő komondorral és öntudatos macskával vártak. Milyen is lehetne egy macska, akinek Tigris a neve?

Mivel az idő kedvezett nekünk, a kertben fogyasztottuk el ebédünket mielőtt elindultunk a jakabszállási repülőtérre az első képzési napra. Csend, madarak, puszta, jó levegő, jó ebéd, meglehetősen kedvező együttállás.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Jakabszállás 2017. július úton
Jakabszállás 2017. július szürke marha gulya
Jakabszállás 2017. július ebéd a pusztán

Első nap

A nagy hangárban az előző alkalommal megismert profi színpadtechnika és rengeteg barát várt minket.

Az első képzési nap mindig azok kapnak szót, akik frissiben elértek valamilyen szintet a legkisebbtől a legnagyobbig. Meglepő, időnként mulatságos, időnként megdöbbentő történeteket hallunk, közös vonásuk, hogy mindből tanulni lehet.

Ez alkalommal kiemelkedő volt Szabó József és Szabóné Dr. Szántó Renáta Forever2Drive azaz autóösztönző minősülése, ami olyan friss volt, hogy ők is csak fél napja tudták biztosan. Megható élmény volt.

Az előadások után kis csapatokra szakadtunk, Editék mentek konzultálni Berkics Mikivel, mi meg a munkatársainkkal külön-külön.

Közben már jött a hír: rendesen megünnepeljük Kovács Laci nyíregyházi testvérvonalunk, barátunk születésnapját. Bevonultunk a hangárról leválasztott rendezvényterembe. Ritka látvány, hogy a terem üveg fala parkoló repülőgépekre ad kilátást. Folyt a pezsgő, pattogott a tűzijáték, a torta egyenesen Nyíregyházáról érkezett. Rendkívül finom volt. Nagyon szeretem, amikor az ország különböző részeiről együtt ünneplünk. Megismerjük egymást, örülhetünk egymásnak. Jó volt.

Jakabszállás 2017. július Berkics Miki megnyitja a szemináriumot
Jakabszállás 2017. július figyel a csapat
Jakabszállás 2017. július Forever2Drive
Jakabszállás 2017. július konzultáció
Jakabszállás 2017. július Kovács Laci születésnapja
Jakabszállás 2017. július Kovács Laci születésnapja
Jakabszállás 2017. július Kovács Laci születésnapja

Este a tanyán

Ez alkalommal visszatértünk a tanyára vacsorázni. Nem bántuk meg. Nagyon nem. Pulykahúsleves grízgombóccal, bőségtál szürke marhával, csirkével, töltött cukkinivel, gombamártással, mindenféle körettel. Mind helyi alapanyagokból. Isteni volt. A korona almás rétes formájában érkezett. Jelentem, rászoktunk az itteni vacsorára.

Vacsora után ott helyben, a gyönyörűen berendezett pincében beszélgettünk, konzultáltunk Editékkel majd éjfélig.

Reggel aztán egy csodálatos, immár megszokott reggeli várt minket. Önmagában ezért megéri ideutazni.

Reggeli után gyorsan fixáltuk a következő időpontot, kértünk ajánlatot disznóvágásra, elköszöntünk, és ismét átküzdöttük magunkat a homokon a reptérre.

Jakabszállás 2017. július vacsora
Jakabszállás 2017. július reggeli
Jakabszállás 2017. július út a reptérre

Második nap

A második képzési nap mindig a nagyágyúké. Most sem volt máshogy. Reggel Szabóné Dr. Szántó Renáta indított hivatalos orvos tanácsadóként szerzett tapasztalataival. Ütős volt, helyenként hihetetlen és megdöbbentő. Utána Rokonay Adrienne következett az Eagle Manager minősülései során szerzett tapasztalatok megosztásával. Amellett hogy végtelenül hasznos információkat adott át, időnként megható volt, időnként megnevettetett bennünket. Majd Lapicz Tibor következett a globális online üzletépítés terén szerzett tapasztalataival. Lényegre törő és megfontolni való volt.

Az ebédszünetben először Berkics Mikivel szereltük meg a ventilátor leállás miatt összerogyott felfújható aloe géles flakont. Annyira jellemző rá, hogy amint látta, gond van, magától ugrott javítani, ahelyett, hogy valakit odaintett volna. Majd felvettük az Aloe Bath Gelée elfogyásáról szóló videót, amit reggel nem sikerült.

Jakabszállás 2017. július Berkics Miki
Jakabszállás 2017. július műsorvezetők
Jakabszállás 2017. július Szabóné Dr. Szántó Renáta
Jakabszállás 2017. július Rokonay Adrienne
Jakabszállás 2017. július Lapicz Tibor
Jakabszállás 2017. július sokan voltunk
Jakabszállás 2017. július Aloe vera gél szerelés

Philipp Ritter

Ebéd után érkeztek a sztárvendégek.

Elsőként Marika Kondeova a felvidékről. Ékes palóc tájnyelven adta elő történetét, sőt családjának történetét. Valami hihetetlen, mit raktak le az asztalra, ráadásul úgy, hogy először hallani sem akart az üzletről. Minden körülmény szembement velük, lánya még váratlanul terhes is lett,  de végrehajtották amit elterveztek, és van még egy tündéri unokája, akit el is hoztak.

Utána következett Philipp Ritter Svájcból. Az ő rendkívüli történetéről szóltam a beharangozóban. Ez alkalommal nem a történetét mondta el, illetve azt csak dióhéjban. Komplett profi személyiségfejlesztő tréninget tartott nekünk, ráadásul szemléltetve.

Először szolidra vette a formát: összekulcsoltatta a kezünk, majd megkért, tegyük most felülre a másikat. Aki órát viselt, megkérte, tegye át a másik karjára. Pillanatok alatt rájöttünk, mekkora úr a megszokás. A gond akkor keletkezett, amikor rá akart ébreszteni bennünket, mennyivel nehezebb próbálkozni, mint rendesen véghezvinni valamit. Kérte, próbáljunk leülni. Ne üljünk le, csak majdnem, álljunk meg a szék felett pár centire, míg nem szól. Persze ekkor látta elérkezettnek az időt néhány életrajzi történetének átadására. Kemény volt. Mikor végre felállhattunk, eszébe jutott, van aki ismét próbálkozik. Tegyünk így mi is. Nagyon nagy boldogság volt, amikor végre teljesen leülhettünk, és átláttuk mondandójának lényegét, fájdalmasan.

Nagyon hosszú képzést kaptunk, rengeteg ötlettel, praktikával, gyakorlattal. Vastapssal köszöntük meg.

Jakabszállás 2017. július Marika Kondeova
Jakabszállás 2017. július Philipp Ritter tréning
Jakabszállás 2017. július Philipp Ritter
Jakabszállás 2017. július Szép volt Philipp!
Jakabszállás 2017. július próbálunk leülni
Jakabszállás 2017. július Philipp Ritter gyémánt menedzser

Finálé

A szokott előadó köszöntő blokk után szinte hagyományként ültünk le Editékkel egy búcsú kávéra az étteremben, és összegeztük a hallottakat. Előtte még fotózkodtunk, beszélgettünk, lazultunk. Hazafelé a kocsiban is rendszereztük élményeinket, annyira sok pozitív hatás ért minket.

Jakabszállás 2017. július finálé
Jakabszállás 2017. július csapat
Jakabszállás 2017. július
Jakabszállás 2017. július búcsú kávé

Legközelebb novemberben lesz lehetőségünk újra átélni ezeket az élményeket, vagy legalábbis hasonlókat. Ott leszünk. Gyere velünk te is!

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.