A cikket várhatóan 9 perc alatt tudod elolvasni.

A sivatag lilioma: Aloe vera

Az indiánok csendes gyógyítónak hívják
Sok felfedezőúton is részt vett, nem épp önszántából
Fáraónők élvezték az előnyeit, hadvezérek meg csatáztak érte

Az aloét gyakran a gyógynövények királynőjének nevezik. Ha a történelemben betöltött szerepét tekintjük, meg is érdemli ezt a jelzőt. Először a sumérok agyagtábláin említik meg a k.e. XV. században, és a babilóniaiak is ismerték. Feljegyzések szerint Nefertiti és Kleopátra fáraónők is használták, az egyiptomiak az örök élet növényének hitték, körülültették vele a piramisokat. Innen ered a Forever Living Products neve. Nagy Sándor háborút vívott Socotra szigetéért, hogy az aloe segítségével katonái “sérthetetlenné” váljanak. Hippokratész is felhasználta, és a Bibliában több helyen említik.

Aloe ábrázolás sumér agyagtáblán

Az arabok nevezték a sivatag liliomának, élvezték az előnyeit a görögök, rómaiak, kínaik, japánok, indiaik éppúgy, mint az amerikai indiánok. Nagy európai felfedezők vitték magukkal felfedező útjaikra, Marco Polo és Kolumbusz sem nélkülözhette. Ő mondta róla: “Négy növény van, mely az ember számára elengedhetetlen: a búza, a szőlő, az olíva és az aloe. Az első táplál, a második megörvendeztet, a harmadik harmóniát szerez, a negyedik egészségessé tesz.”

Ahogy haladunk napjaink felé, népszerűsége nem csökkent, Paracelsus könyvet írt róla az 1500-as években, Barbados szigetén gyógynövényként 1650 óta termesztik óriási ültetvényeken. Később Napoleon csapatai is használták, a XX. században pedig pl. Mahatma Gandhi egyik kedvenc növénye volt, így ír róla egyik levelében: “Kérdezted, melyek voltak azok a titokzatos erők, amelyek életben tartottak böjtölésem hosszú ideje alatt. Nos, ezek, megingathatatlan hitem Istenben, egyszerű és mértékletes életmódom, valamint az aloe voltak, amelyek áldását Afrikába való érkezésemkor a XIX. század végén fedeztem fel.”

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Növénytan

Az aloe a liliomfélék közé tartozik, így a színpompás kerti virágok mellett például a hagymaféléknek is rokona. Az aloe nemzetség kb. 300 fajból áll, ezek közül azonban csak 4-5 használható emberi fogyasztásra. Legismertebb és leghatásosabb az Aloe Barbadensis Miller más néven Aloe vera Linné.

Az aloe vera pozsgás, évelő, örökzöld növény, virágai sárgák, magas száron nyílnak. Húsos, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek, az egész növény magassága 120 cm lehet. Levelei letörhetők, a letört rész helyett új nő. Az Aloe verát 4-5 éves korától szabad használni, és a Forever ültetvényein további 4 évig szüretelik a külső leveleit.

A növény levelének külső bőrszövete alatt található az aloin tartalmú cellulóz bőrszövet. Az aloin hashajtó és hánytató hatású, amelyet a gyógyszeripar alkalmaz. Ha valaki otthon, a növény gél részét használja, fontos ezt a réteget alaposan lemosni az említett hatása miatt. A bőrszövet alatt találjuk az aloe gélt, amely egy komplex átalakító folyamat révén, a gyökerek és levelek által megszűrt vízből jön létre. A megszűrt vizet a parenchymának, ennek a szivacsos sejtszerkezetű felépítő szövetnek köszönhetően tudja megőrizni a növény.

Aloe vera

Hatóanyagai

Az Aloe vera négyszer gyorsabban hatol be a bőrbe, mint a víz. Nincs még egy olyan növény, amelynek olyan magas lenne a víztároló képessége, mint az aloénak, ezért – nem véletlenül – ez a leghatékonyabb alapanyag a bőröregedés elleni küzdelemben.

Az Aloe vera kocsonyás gélje 200-nál több igazolt hatóanyagot tartalmaz. Fő hatóanyagai:

Az Aloe vera hatóanyagai
  • Vitaminok: A, B1, B2, B3, B6, B9, B12, C és E vitamin, valamint kolin, ami B komplex vitamin.
  • Ásványi elemek: kalcium, foszfor, kálium, vas, nátrium, klór (gyomorsavképzésben létfontosságú), mangán, magnézium, réz, króm, cink.
  • Mono- és poliszacharidok: azaz egyszerű és összetett cukrok.
  • Aminosavak: Az összes ismert aminosavból 7-et tartalmaz, és még 11 szekunder aminosavat is. Ezek szabályozzák a kémiai egyensúlyt és részt vesznek a szövet regenerációban.
  • Enzimek: amiláz, kataláz, cellulóz, kreatin foszfokináz, lipáz, nukleotidáz, alkalin foszfatáz, proteáz.
  • Lignin: ennek köszönhetően az aloé gél nagyon könnyen beszívódik a bőrbe, gyorsabban, mint a víz.
  • Továbbá antiszeptikus hatású szaponinok és hashajtó hatású antrakinonok.
  • Szterolok: fontos gyulladásgátlók. Az aloe verában található szterolok fertőtlenítő és érzéstelenítő tulajdonságokkal rendelkeznek. Fájdalomcsillapító tulajdonságuk hasonló az aszpirinéhez.

A mukopoliszacharidok olyan összetett cukrok, amelyeknek hosszú szénlánca van és nélkülözhetetlen alkotórészét képezik minden élő sejtnek. Néhány hatásuk:

  • megelőzik a toxinok bélből a vérkeringésbe történő felszívódását,
  • biztosítják a porcszövet kellő hidratálását,
  • biztosítják a szabályos gázcserét a léghólyagokban,
  • megkönnyítik a víz és a tápanyagok felszívódását a tápcsatornában.

Hiányuk esetén a szervezet oxigénhiányos állapotba kerül és belül toxinokkal telítődik. Az aloe a leggazdagabb forrása ezeknek a szénhidrátoknak. Közülük is kiemelkedik kedvező hatásai miatt az acemannon, amely az egyik legerősebb növényi eredetű immunerősítő anyag. Főként a makrofágok aktivitását növeli.

Az aloe levele

A természetes komplett aloe kivonat hatékonyabb, mint egyes összetevői külön- külön, a hatóanyagok szinergikus hatásban vannak egymással.

Az egész leveles aloe gél hátránya

Az aloe héjában található 2 anyag (aloin és emodin), amelyeknek hashajtó és más kellemetlen hatása van. Ezért tudják a Forever ültetvényein kecskékkel végeztetni a gyomirtást, ugyanis a kecskék nem legelik le az aloét. A jó minőségű aloe készítmények, mint a Forever Aloe Gel is,  ezeket nem tartalmazzák, mert  az aloét felhasználás előtt lehámozzák, így a készítmény még nagy adagokban is mellékhatásmentes.

Elsőre ennyit az Aloe veráról, de annyi információ áll rendelkezésre, és olyan mértékben kutatják napjainkban immár Magyarországon is a növényt, hogy többször is vissza fogunk térni rá a blog hasábjain.

Addig is látogasd meg a Forever honlapján az Aloe vera termesztéséről szóló látványos összeállítást.

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

Megérdemlem a jó minőséget, ide vele!
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.