A cikket várhatóan 4 perc alatt tudod elolvasni.

Velence éppen útba esett…

Teleraktuk az autót és elindultunk
Autóztunk hegyeken, viaduktokon, alagutakban
Utunk éppen Velence mellett vezetett, mit tehettünk?

Mint a múlt héten elmeséltem, 2006. június 8-án felsorakoztunk két autóval, és elindultunk Nizza irányába. Előtte mi, sofőrök egyeztettük terveinket, vezetési szokásainkat, és megbeszéltük, hogyan fogunk haladni. Kényelmesen.

Három okból is kényelmesek lehettünk. Egyrészt eleve foglaltunk szállást Padovában, odáig egy nap alatt szépen el lehet gurulni. Másrészt én addig sosem vezettem külföldön, kíváncsi voltam, hogy megy. Harmadrészt eltérő volt az utazási tempónk. Én úgy gondoltam, mindenhol kihasználom a megengedett legnagyobb sebességet, de azt nem lépem túl, az ördög nem alszik ugyebár. A másik sofőr viszont csak 80-100-as tempót tervezett, úgy érezte magát biztonságban. Ezért aztán kitűztünk találkozási pontokat, és mindenki a maga tempójában ment el odáig. Így nekünk sok időnk volt pihenni, enni, tájban gyönyörködni.

Ausztria

Kora hajnalban indultunk Budapestről. Akkoriban Schengenről még szó sem volt Magyarország vonatkozásában, így első találkozási pontunkat rögtön a határ túloldalára, Nickelsdorfba tettük, hogy egy esetleges rázósabb határátlépés következményeit ki tudjuk egyengetni. Szerencsére azonban semmi gond nem adódott a határon.

Tetszik a cikk. Hol értesülök róla, ha új cikk jelenik meg?

Én vonattal többször utaztam már Ausztria és Olaszország között. Egyszerűen lenyűgözött az Alpok szépsége. Azóta sem értem Petőfit. Autóval sem volt csúnyább, egyszerűen hihetetlen volt, hogy ilyen tájban vezethetek.

Költségvetésünk enyhén szólva szoros volt, ezért aztán jól megbuttyantottuk az autót, amely tehernek jelentős része élelem volt. Ahol éhesek lettünk megálltunk egy szépnek ígérkező autópálya pihenőben és piknikeztünk.

Egyszer csak ott termettünk a Wörthi-tónál. Jól meg is álltunk, kigyönyörködtük magunkat. Jó időt eltöltöttünk, mielőtt folytattuk utunkat hegyeken, viaduktokon, alagutakon át.

Velence

Szépen haladtunk. Még az olasz autópálya fizetőkapuk előtti dugók sem nagyon hátráltattak minket, pedig volt belőlük bőven. Valahogy eszünkbe jutott, hogy hinnye, nem épp pont Velence mellett haladunk el? Vikivel együtt és külön-külön is többször voltunk Velencében, és nagyon szeretjük a várost. Volt azonban a kocsiban olyan is, aki soha nem járt ott. Időnk van, kihagyhatatlan. Az egyik találkozóponton egyeztettünk a másik kocsival, és elhatároztuk, bekanyarodunk Velencébe.

Na de hol álljunk meg? Mestre vasútállomás mellett valahol, és menjünk be vonattal? Vagy busszal Mestre központjából? Addig-addig tanakodtunk, míg teljesen végig nem hajtottunk a gáton immár a másik kocsival együtt. Addig mentünk, amíg lehetett, és ott találtunk egy parkolóházat. Valami hihetetlen összeget gombolt le rólunk az őr, de szétdobtuk négyfelé. Kérdem, hová álljak. Azt mondja, tizedik emelet. Elsőre nem is értettem, vissza kellett kérdeznem. Addig soha nem mentem a tizedikre autóval, pedig laktam azon a szinten eleget. Tíz emelet csigarámpa nem semmi, teljesen beleszédültünk. Csurig volt a parkolóház. A tizedik a tető volt. Ott is olyan szorosan álltak a kocsik, hogy csak úgy tudtam beállni, hogy előtte mindenki kiszállt.

A látvány mindenért kárpótolt. Kiderült, egészen a Canale Grande végéig jöttünk, nem messze a pályaudvartól, és a tetőről pazar kilátás nyílt rá.

Hatalmasat sétáltunk. Elmentünk a piacon és a Rialto-n át egészen a San Marco-n túlig, a Sóhajok hídjáig és vissza. Mindegyikünk el volt ájulva, hogy ezt megélhettük. Mindig lenyűgöz ez a város a nyüzsgésével, különlegességével, látnivalóival, üzleteivel, gondoláival, a sok szeméttel és a helyenként nem éppen kellemes szagokkal együtt. Már ez a néhány óra életre szóló élményt jelentett számunkra.

Érkezés Padovába

Akkoriban még szó nem volt róla, hogy GPS-szel navigáljunk, maradt a jó öreg térkép. Voltak már eszközök, de megbízhatatlanoknak tartottuk. Padováig minden rendben is volt, ott azonban sehogy sem találtuk a szállodát. Köröztünk a megadott cím körül, semmi. Még össze is vesztünk rajta, hogy nem lehet megtalálni egy hotelt.

Már öreg este volt. Egyszer Viki éppen hátrafordult, és rögtön meglátta a cégtáblát. Nagy fák rejtették az épületet, és csak egyik irányba volt táblája. Mi a másik irányban köröztünk…

Ideje volt megérkeznünk, mert másnap is hosszú út várt ránk. A szálloda igen kényelmes és szép volt, boldogan hajtottuk álomra a fejünket.

Jövő héten folytatom a kalandot.

Nem szeretnél lemaradni semmi érdekesről?
Legyél tagja Facebook csoportunknak!

Vajon jól áll neked ez a vállalkozás?
Teszteld most játékosan, minden kötelezettség nélkül, érdemes-e belevágnod velünk egy életre szóló kalandba!

A csapatba akarok tartozni!
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá! Facebook fiókoddal egyszerű.